Bemutatták a Kurultaj 2008 – Az új szövetség című dokumentumfilmet
December 12-én este 18.00 órakor a Puskin Moziban bemutatták a Falcon Film legújabb dokumentumfilmjét. Bán István rendező és Varga Zoltán producer az ősbemutatón négyszáz díszvendég előtt mondott köszönetet azoknak a szervezőknek, rendezőknek, résztvevőknek, akik a film létrehozásában és egy új magyar jövő elindításában fontos szerepet játszottak.
A magyarok valódi lelkiségét bemutató új film megjelenésére már hónapok óta tízezrek vártak. A Kurultaj sikerére jellemző, hogy az előzetes eladási adatok alapján már az ünnepek előtt elfogyott az első kiadás minden egyes darabja.
Varga Zoltán elmondása szerint a legnehezebb feladat az volt, hogy a film képes legyen visszaadni a Kurultaj lelki élményét a nézőknek.
Az új évre elkészül a több mint két órás film rövidített tévé változata is, amely márciusban már megtekinthető lesz a Kárpát-medencei magyar televíziókban.
A szervezőség egy egységes Magyarország előképét látta meg a példa nélküli összefogásban. Bíró András Zsolt szerint a tudomány, a lelkes hazaszeretet, és a hagyományőrzés együttműködésének eddig példa nélkül álló sikerének lehettünk tanúi.
A film, a kísérő fotókiállítás és előadássorozat végigjárta az országot, hogy minél több érdeklődőhöz eljuthasson a magyar összefogás híre.
2010-re teljesül be az összefogás, amelyre további rokonnépeket egybehívó Nagy Kurultajon. További tudnivalók a filmről: www.falconfilm.hu








Szóljon hozzá!
Kérjük, hogy kizárólag az oldalon található anyagokkal kapcsolatban szóljanak hozzá. A személyeskedő, tiszteletlen hangvételű írásokat nem közöljük.