Kik azok a madjarok és mi az a Kurultaj?
Egy évvel ezelőtt még csak néhány kivételes ember hallott Magyarországon a madjarokról. Azóta egyre többen csodálkoznak rá, hogy él Kazakisztánban - Kazahsztán, kazah kifejezéseket a Szovjetunió fennállása idején az oroszoktól vettük át, helytelenül - egy madjar (ejtsd magyar) nevű törzs, amelynek ősi mondái hasonlóak a mieinkkel, és most már genetikailag is bizonyítottan a rokonaink.
Megszabadulva az orosz fennhatóság alól, 2007-ben – a XIX. század óta először – tartottak újra kurultajt (törzsi gyűlést), ahova Bíró András Zsolt vezetésével egy 18 tagú magyarországi küldöttség is kiutazott. Hatalmas szeretettel és tisztelettel fogadták a madjarok “testvéreiket”.
2008. augusztus 8-10-ig Kunszentmiklós-Bösztörpusztán a Kurultajon, és az előtte és utána lévő napokban több helyszínen ezt a szeretetteljes vendéglátást szeretnénk viszonozni azoknak a madjar testvéreknek, akik most hozzánk érkeznek.
Honlapunk célja mindezekről részletesen, folyamatosan tájékoztatni minden magyart, és felhívni azoknak a figyelmét, akik bármilyen módon hozzá tudnak járulni a rendezvény sikeréhez:
Várjuk azon magyarságkutatással, hagyományőrző tevékenységgel foglalkozó csoportok jelentkezését, akik képesek az össz-magyarság és a Kurultaj méltóságához illő fegyelmezettséggel és lelkiséggel részt venni a rendezvényen.
Keressük az olyan támogatókat, akik segítségünkre lehetnek a magyarországi Kurultaj, valamint a torgaji magyarok itt-tartózkodásának anyagi alapjainak előteremtésében.
A Szervezők








Szóljon hozzá!
Kérjük, hogy kizárólag az oldalon található anyagokkal kapcsolatban szóljanak hozzá. A személyeskedő, tiszteletlen hangvételű írásokat nem közöljük.