Kezdőlap » Ajánló, Aktuális

A Dob Ünnepe III.

2010 április 10. 2 hozzászólás

Nemzetközi tátos, regős, dobtalálkozó 2010. április 17. Öskü, Ősbő Vezér Park

A Dob Ünnepe
III. Nemzetközi sámán, tátos, regős találkozó 2010. április 17. szombat 10 órától Öskü – Ősbő vezér park – a Kerek templom lábánál
E rendezvénnyel a korábbi évekhez hasonlóan, felelevenítjük az ősi hagyományokat, látogatóinkkal megismertetjük a természet közeli népek zenei világát, a hozzá kapcsolódó kultúrát, szertartásokat, hagyományokat. Az érdeklődők a keleti gyógymódok közül többet is kipróbálhatnak a helyszínen.
A rendezvény szellemiségéhez kapcsolódó kézművesek, vásározók, iparosok kirakodóvásárát is a Kerek Templom lábánál szervezzük meg. Kürtőskalács, kenyérlángos, kövön sütött, kolbász várja a látogatókat. Kizárólag népművészet témakörben mozgó árusok (nincs villogó és műanyag katona), hallássérültek számára jeltolmács, útbaigazító feliratok, mozgássérültek számára megközelíthető rendezvényhelyszínek. A rendezvény programjaira a belépés ingyenes, természetesen lehetőséget biztosítunk az itt fellépő művészek támogatására. Az információs sátornál elhelyezett adománygyűjtőben összegyűlt összeget a fellépők utazási és étkezési költségeinek fedezésére fordítjuk.
Rendezvényünk csatlakozik a 2010. áprilisi, országos, Műemlékek Nemzeti Gondnoksága által szervezett Műemléki Világnaphoz. Ezen a napon megtekinthető idegenvezetés mellett a páratlan szépségű Ösküi Kerek templom.

Éjszaka szertűz gyújtás és közös örömdobolás. Mindenki számára lelki nyugalmat és megtisztulást hoz ez a valóban különleges, és egyedi együttlét, különleges és egyedi életfelfogást magukénak tudó emberekkel, akik nem szerepelni vágynak, hanem szeretnék átadni azt a nagy tudást, és tapasztalatot, amit több ezer év alatt gyűjtöttek.

A Dob Ünnepe

2010. Szelek Hava. 17. Öskü.

Öskü Kerek templom lábánál Ösbő Vezér emlékpark.

* 09:00 Polgármesteri köszöntő Öskü Polgármestere (Gyapai Zoltán) megnyitja a rendezvényt.
* 09:10-09:40 Az Ösküi Alkotó kör bemutatkozása
* 09:40-10:10 Öskü története, és a kerek templom látogatása egybekötött előadással.
* 10:10-10:50 Lozsi Géza Honfoglaláskori harci bemutató
o 10:50-11:00 Mihály arkangyal dobköre és rögtönzött áldáskérése
o 11:00-11:20 Szlifkó Ágoston
o 11:20-12:00 Napszarvas Dobcsapat
o 12:00-12:40 Borostyán Dobkör (Székesfehérvár
o 12:40-13:20 Égzengők Népzenei együttes (Sopron)
o 13:20-13:50 Szünet Közben kerek Templom látogatás helytörténeti előadással
o 13:50-14:30 Bándi Dobkör (Bánd)
o 14:30-15:10 Jamie Caso (Perui indián szertartás)
o 15:10-15:50 ”Regős” Sziránszki József és Sziránszki Klaudia „Esthajnalcsillag” (Jeltolmáccsal) (Várpalota)
o 15:50-16:50 Jankovics Marcell előadása
o 16:50-17:30 Kövi Szabolcs
o 17:30-18:00 Bíró András Zsolt Kurultaj 2010
o 18:00-18:40 Fehérholló Öskü és a Tűzmadár Táltos Dobkör
o 18:40-19:20 Regélő Fehér Táltos Dobkör
o 19:20-20:00 Szilaj Dobkör (Eger)
o Kb. 20:00 Esti közös Örömdobolás éjszakába nyúlóan…..

A Műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Kísérő programok:
Solymászbemutató
Hagyományőrző kézműves vásár
Gyermek játszóház, fabatka gyűjtés
Íjászbemutató
Néptánc műsor
Teaház
Pogácsa sütő verseny

A rendezvény, valamint a Műemléki világnap alkalmából kívül-belül megtekinthető az Ösküi Kerek Templom.

http://tuzmadartaltos.hu

2 hozzászólás »

  • Gábor írta:

    Adjon Isten!

    Azt szeretném kérdezni hogy a rendezvény rossz idő(eső) esetén is meg lesz e tartva?
    Tisztelettel,

    Németh Gábor

    Thumb up 0 Thumb down 0

  • Mariann írta:

    Tisztelt Szerkesztők!
    Köszönjük a tájékoztatást a rendezvényről! Sikerült elmennünk. Nagyon Kellemes nap volt, felemelő helyszínen, felemelő programokkal, sok dobszóval és szívből szóló dalokkal!
    Finom volt a juhtúrós lepény, bár estére már csak tejföl és hagyma jutott hozzá…. Remélem Andrásnak is ízlett…
    Mariann

    Thumb up 0 Thumb down 0

Szóljon hozzá!

Kérjük, hogy kizárólag az oldalon található anyagokkal kapcsolatban szóljanak hozzá. A személyeskedő, tiszteletlen hangvételű írásokat nem közöljük.

Ezek a HTML-tagok használhatók:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennyien jártak nálunk 2009.12.14. óta:
eXTReMe Tracker