Kezdőlap » Aktuális, Kurultaj 2010, Bugac

KÖSZÖNET

2010 augusztus 30. 7 hozzászólás

Kedves Magyar Testvéreink!

Mi, a Magyar-Turán Alapítvány munkatársai több, mint egyévi munkával készítettük elő a 2010-es Kurultajt. Igyekeztünk megvalósítani azt, amit 2008-ban közösen elhatároztunk. Kiépítettük és tartottuk a kapcsolatot a velünk való kulturális illetve genetikai rokonságot büszkén felvállaló népek képviselőivel. Sikerült. Elhoztuk őket, 14 országból kétszázötven vendéget, hogy együtt ünnepeljünk velük, megemlékezzünk nagy őseinkről és tervezhessük a közös jövőt.

Mindegyikük úgy nyilatkozott: ez egy régóta áhított, történelmi jelentőségű esemény volt!

A Kurultaj nevéhez számos világrekord és további jelentős eredmény is kötődik: a világ legnagyobb táltosdobja, az eurázsiai viszonylatban is egyedülálló hun-avar páncélrekonstrukció, az íjász távlövési világrekord, és végül, de nem utolsó sorban az Ősök sátra; az a tudományos összefogás, melynek eredményeképpen egy honfoglaló ősünk előtt tiszteleghettek a hun-türk népek és a Kárpát-medencei magyarság képviselői. Mindezeket legjobb tudásunkkal, a modern tudományosság elvei mentén szerveztük meg. De ez csak a keret. Mindez nem ért volna semmit, ha Ti nem vagytok ott, és nem töltitek meg élő tartalommal. A magyarság eljött és jelenlétével szavazott: soha nem látott létszámban voltak kíváncsiak őseink hagyatékára.

Kedves magyar testvéreim! A Ti kitartásotok, önzetlen munkátok és hazaszeretetetek töltötte meg szívvel-lélekkel az ünnepet, és csalt könnyet sokunk, köztük sok vendégünk szemébe is. A rokonok képviselői által adott ajándékok ennek a munkának az elismerését fejezik ki, és nem csak annak szólnak, aki átvette, hanem mindannyiunknak. Így azokat maradéktalanul szét is osztottuk a legtöbbet segítő csapatok és vezetőik között. Mi magyarok, résztvevők és látogatók megint példát mutattunk a világnak.

Köszönjük nektek, hogy eljöttetek, hogy együtt ünnepeltetek velünk, kitartottatok a végsőkig. Az ünnep forgatókönyvét ezúttal nem mi, hanem az élet alakította, és kitartásotoknak köszönhetően elmondhatjuk, hogy volt értelme:

Történelmet írtunk! A magyarság ismét történelmet írt.

Köszönjük, hogy olyan sokan voltatok, és külön öröm, hogy sokan kisbabákkal. Értük is csináltuk, sőt, elsősorban értük, hiszen a magyar jövőt nekik építjük. Köszönjük az ő nevükben is!

Áldás.

a szervezők nevében:

Bíró András Zsolt
a kuratórium elnöke

7 hozzászólás »

Szóljon hozzá!

Kérjük, hogy kizárólag az oldalon található anyagokkal kapcsolatban szóljanak hozzá. A személyeskedő, tiszteletlen hangvételű írásokat nem közöljük.

Ezek a HTML-tagok használhatók:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ennyien jártak nálunk 2009.12.14. óta:
eXTReMe Tracker