A 2007-ben megrendezett Kurultaj fő célja volt, hogy a hatalmas Kazakisztán területén szétszóródott madjar törzsbelieket összegyűjtse néhány napra, és érdekes, színvonalas és vidám programok révén maradandó élményt nyújtson nekik. A rendezvényt a történelem, a hagyomány és a nemzeti kultúra iránti tisztelet és érdeklődés jegyében kívántuk megrendezni, amely során a résztvevők megerősödnek hitükben, erősödik bennük az összetartozás tudata, valamint a jövőben szorosabb összefogásra ösztönzi a közösségeket. Reménykedtünk benne, hogy a személyes kontaktusok és a bemutatók révén új távlata nyílik meg a két ország kapcsolatának és páratlan lehetőségeket teremthet a közös sikeres jövő kiépítésében.

Húszfős magyarországi küldöttség indul hétfőn Kazahsztán északi térségébe, hogy részt vegyen a sztyeppvidéken élő madjarok négynapos törzsi találkozóján. A néhány ezer főt számláló madjar lakosság július 4–8. között rendezi meg a magyarok tiszteletére a kiemelt jelentőségű kurultáj nagygyűlést a Szariözen folyó mentén fekvő Saga településen.

Kétezer-hét hetedik hó hetedike, a madjarok törzsi gyűlésének napja meghatározó pillanat lett a Kazahsztánban szétszórt közösség életében. Több évszázados ostrom, nagy birodalmak elleni háborúskodások után a törzs megerősödött öntudatában – nem kis részben a magyarok iránt érzett rokonságtudatnak köszönhetően.

Akár új megvilágításba is helyezheti a magyarság kialakulásának, vándorlásának zegzugos történelmét az a kutatássorozat, amelyet a titokzatos eredetű kazak madjar törzs tagjain végzett el egy fiatal honi kutató. Bíró András Zsolt antropológus lapunkban hozta nyilvánosságra e genetikai vizsgálat sokatmondó eredményeit. Július elején tíznapos expedíció indul a torgaji területre, hogy évszázadok óta először megszervezett törzsi gyűlésen találkozzanak a magyarok a madjarokkal.

Törzsi gyűlésen a kazahsztáni madjaroknál – Rokon vagy barát a sztyeppi peremnép? (2.)

Szellemvárosok szellemsíkságokon: kísérteties világ a Középső Horda szállásterülete. A pusztákon a csordák, a településeken az emberek váltak köddé az elmúlt évtizedekben – mintha Tarkovszkij Sztalker című filmjébe, a „zóna” kiszámíthatatlan látomásába csöppenne az idelátogató. Vagy atomcsapás utáni környezetbe, amelyben a természet hatalomátvételt hajtott végre: a sztyeppen hatalmas testű sasok, sólymok köröznek, a nádasokban pelikánok, a legkülönfélébb gázlómadarak, pusztai farkasok, az utak szélén félelem nélküli mormoták ezrei járnak, s a mocsarakat átszelő folyókban halak nyüzsögnek.

Nehéz szívvel jár a magyar utazó a pusztákon, amelyek – a honi történettudomány egyik uralkodó nézete szerint
– nem esnek messze attól a vidéktől, ahol őseink „magyarsággá” alakultak. Más – nem uralkodó – nézet szerint pedig itt él
a maroknyi, velünk rokon tudatú törzs, amely a múltat eltörlő szovjet terror ellenére is büszkén vallja magát madjarnak.
Hogy kik ők valójában, és van-e közük Julianus keleten ragadt magyarjaihoz – erre keressük a választ riportsorozatunkban.